A METU startup programjai
A METU tulajdonképpen maga is egy 2001-ben indult startup. Elkötelezett a hallgatók gyakorlatorientált képzése mellett, és támogatja a vállalkozóvá váláshoz szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzését. A tartárgyi órák, tematikus képzések és szakirányok mellett számos órarenden kívüli programot – tréninget, versenyt, workshopot szervez. Jelen oldalon ebből adunk egy keresztmetszetet.
i.e. Smart
Regionális startup kompetenciaközpontok (Smart Pontok) felállítása, tanácsadók, trénerek módszertani továbbképzése. A BKF a projekt keretében kidolgozta a koncepció egyetemi környezetre történő adaptációját is és létrehozott egy egyetemi Smart Pontot.
EBMC
A Entrepreneurial Brains Made on Campus (EBMC) egy európai, interdiszciplináris startup verseny, ahol a diákok megtanulnak vállalkozóként gondolkodni és cselekedni. Az EBMC résztvevői egy innovációs kihívás alapján dolgozzák ki saját üzleti ötleteiket.
METU Garage
A Budapesti Metropolitan Egyetem és a Drukka Startup Stúdió együttműködésével, a Drukka szakmai koordinációjával a megvalósult METU GARAGE vállalati akcelerációs program 2018-2020 között.
StartupLab
A Metropolitan Tehetségtanács által gondozott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, tehetségműhelyként működő program, amely a kreatív és vállalkozói gondolkodás fejlesztését támogatja.
Mi az a METU Startup?
Te magad és kollégáid, csapattársaid, akikkel együtt kidolgozzátok az ötletet és elindultok a megvalósítás irányába. A METU ehhez sokrétű szakmai támogatást, megjelenési felületeket és kapcsolati háló biztosít. Emellett részvételi lehetőséget biztosítunk olyan hazai startup fejlesztési programokban, mint például a Hungarian Startup University Program.
MorpheusCup
Startupper hallgatóink jellemzően végzésük után érnek el nemzetközi sikereket, azonban volt egy kivétel. A MorpheusCup, az EU legnagyobb startup verseny 2015-ben Luxemburgban a BKF csapatát is beválogatta az 1200+ jelentkező közül a döntőbe. A BKF ebusiness specializáció Szota Szabolcs, Piliskó Zsolt, Varga Gábor alkotta csapata megkapta a marketing szekció fődíját.

Szota Szabolcs, Piliskó Zsolt, Varga Gábor, 2015.05.22.
Konzulensek: Dr. Kiss Ferenc és Dr. Horváth Attila
METU STARTUP ALUMNI
A METU-n évente százas nagyságrendben készülnek startup projekt tervek, üzleti tervek, melyek egy részét sikeresen meg is valósítják (volt) diákjaink. Néhány sikeres startupper a METU korábbi hallgatói közül, a teljesség igény nélkül:
Pancsa Emese – Compocity https://www.compocity.help/
Rengei Georgina – Rozmaring Fashion https://www.rozmaringdesign.com
Tóth Labert – NeocoreGames https://neocoregames.com/en
Szota Szabolcs – Smartsurance Technologies – https://hellocristo.hu
Varga Gábor – Cookpad – https://cookpad.com/hu
Vedres Tamás – Flybuilt https://flybuilt.hu



